Minden bútorvásárló álma, hogy amikor a futár meghozza a várva-várt új bútort, akkor csak kicsomagolja a kartondobozt, és pár pillanat múlva már ott is van teljes valójában az asztal, a könyvespolc vagy a ruhásszekrény.
Erre találták fel a lapraszerelt bútor koncepcióját, ami azonban napjainkra olyan szörnnyé mutálódott, amit ezernyi féle-fajta csavar, szög, kis izé, felismerhetetlen bigyó és megannyi egyéb furcsa eszköz és szerszám alkot. Térjünk vissza az alapokhoz.
Lapraszerelt bútor: mi az és milyen előnyei vannak?
A koncepció lényege az eladó részéről, hogy könnyen csomagolható és szállítható módon tudjon teljes értékű bútort értékesíteni. A vevő ezért cserébe házhoz tudja rendelni bútort, nem kell időt, energiát és pénzt áldoznia arra, hogy a kiválasztott bútor a lakásba kerüljön. A kompromisszum: mindenki kicsit többet dolgozik, mert az eladónak ki kell találnia, hogy hogyan lehet majd a bútorát otthon könnyen és gyorsan összeépíteni, a vevő pedig bevállalja, hogy ezt a munkát megcsinálja. Mindenki kicsit nyer és kicsit veszít. Bár ilyen fair lenne a kapitalizmus minden területen. Nem mellesleg sokkal zöldebb megoldás online rendelhető lapra szerelhető bútort vásárolni, mint három-négy helyre elmenni kocsival vagy tömegközlekedéssel, áldozni a szabadidőnkből és az energiánkból hosszú órákat és másra is felhasználható kilozsúlókat. Mi a SYRÁnál ennél is egyszerűbb összeszerelést ajánlunk, majdhogynem egyben fog megérkezni a bútor hozzád.
Amit mi nem szeretünk az átlagos lapraszerelt bútorokban
A lapraszerelt bútort azért találták ki, hogy könnyebbé tegyék az életünket. Kezdetben nem igényelt ács/asztalos végzettséget, sőt, még azt sem, hogy valaki közepesnél jobb érdemjeggyel rendelkezzen technikából, vagy hogy legyen egy „ügyes ismerőse”, aki „jó áron” összerakja a bútort.
Elvileg csak annyi kellett hozzá, hogy meglegyen minden előre legyártott és furatolt bútoralkatrész, hozzá pár könnyen felismerhető rögzítő alkatrész, egy egyértelmű összeszerelési útmutató, meg persze egy csavarhúzó.
Ha valami ennél bonyolultabb, az szerintünk nem is lapraszerelt bútor, hanem háztartási közellenség, ami megtámadja a családi békét, kikezdi a férfiak önbecsülését, munkaidővé változtatja a szabadidőt, és úgy általában rossz hatással van a mentálhigiénés állapotra. És minen ami ennél egyszerűbb, az még jobb.

Kidolgoztuk a megoldást
Mi azt szeretjük, ha valami egyszerű és szerethető. A bútor okozzon örömet a megérkezésétől az utolsó napig, amíg otthont teremt. Sokszor, sok helyről rendeltünk mi is bútort.
Volt olyan polc, amit két-három óra alatt, mindössze három részleges visszabontás után sikerült is felépíteni, de volt olyan is, aminél megláttuk a mellékelt alkatrészek milyenségét és mennyiségét, és hívtuk az „ügyes ismerőst, aki jó áron”-t mi is.
A legnagyobb multik is, amik névlegesen az egyszerűség és a letisztultság elkötelezett képviselői, gyakran csak azt nem veszik figyelembe, hogy a bútoraikat hétköznapi emberek fogják összerakni. Olyanok, akik ha tehetnék, egészen más időtöltést választanának a bútorösszeszerelés helyett.
Mi a SYRÁnál ezt igyekszünk a lehető leginkább szem előtt tartani.
A megoldásunk egyszerű: ha mi össze tudjuk rakni, akkor te is össze fogod tudni. A mi mércénk:
- nem szerettük a technika órát,
- a csavarhúzót még felismerjük, de a behajtóval már bajban vagyunk,
- ha nem tudunk egyből beazonosítani rajzról egy alkatrészt, akkor az nincs is,
- ha nincsen minden lépés lerajzolva, akkor elvesztünk.
A mi bútoraink ugyanazt a filozófiát követik a műhelyben történő tervezéstől az otthoni összerakásig: egyszerű, otthonos, emberközpontú.

A mi bútoraink mások - és nem csak az egyszerűbb összerakás miatt
Mi abban szeretnénk segíteni, hogy melegséget, békét és nyugalmat adjon minden otthon töltött idő (legalábbis ne rajtunk múljon, ha ez nem jön össze), mert tudjuk, hogy nem sok van az otthon töltött időből.
Fontos, hogy a lakásban értünk legyen minden, ami körülvesz minket, és ne bosszúságot okozzanak, hanem megelégedést adjank.
A lapraszerelt bútorok megadják azt a szabadságot, hogy bármilyen bútor megrendelhető és szállítható legyen, hogy aztán ésszerű mértékű otthoni energiaráfordítással teljes értékű otthoni bútort kapjunk.
Mi a SYRÁnál azért is dolgozunk, hogy ezt az ideát továbbfejlesszük.
Gyakori kérdések a lapraszerelt bútorokról
Milyen tartósak a lapraszerelt bútorok?
A lapraszerlhetőség nincsen hatással a tartósságra. Egy lapraszerelhető bútor ugyanúgy ki tud szolgálni akár generációkat is, mint egy egyedi gyártású bútor, feltéve persze ha arra használjuk, amire készült.
Mit tegyünk a lapraszerelt bútor megőrzéséért?
Pontosan ugyanúgy kell kezelni, mint bármelyik bútort, figyelve arra, hogy a felületeknek megfelelő tisztítószereket használjunk. Arra érdemes odafigyelni, hogy a fa és a csempe esetén más tisztítószerek ajánlottak.
Mennyiért szerelik össze a lapraszerelt bútort?
A mi tapasztalatunk az volt, hogy egy négyszemélyes éttermi étkezés ára meg sem mozdul senki. Ha pedig nem csak egy, hanem akár több bútort kell összeszerelni, akkor ennek a többszöröse is lehet. Mi ezt szeretnénk megspórolni mindenkinek.
Miért éri meg lapraszerelt bútort venni?
Mert így könnyen szállítható, a sorozatgyártás miatt jobb áron van, mint az egyedi tervezésű összeszerelt bútor, és olcsóbb maga a szállítás is, hiszen bármelyik futárcég sztenderd méreteinek megfelel a csomagolás. Mivel a szállítócégek szolgáltatása is fejlődik, ezért most már elérhetővé vált nagyobb bútorokdarabok egyben szállítása is, így a szerelés nagyrészét meg tudjuk mi csinálni a műhelyben.
