• SYRA
  • Mediterrán hangulatú étkező

Mediterrán hangulatú étkező

Az étkező otthonunk centruma, családi összejövetelek, baráti beszélgetések, ínycsiklandó lakomák helyszíne, de annál is inkább a hétköznapoké, ezért is fontos, hogy ne csak ünnepi díszben mutasson jól, de váljon közös életünk egy meghatározó pontjává. Étkezők

Sokat elárul rólunk, mekkora jelentőséget tulajdonítunk ennek a térnek, milyen gonddal választjuk ki a bútorokat, a kiegészítőket, hogy azok ténylegesen a jó érzésünket szolgálják. A fókuszban tehát elsőként az áll, milyen helyet foglal el a gondolatainkban egy terített asztal képe, összekapcsoljuk-e ezt az együttlétek ígéretével és mennyire lényeges számunkra, hogy mindez támogassa a családi összetartozás érzését?

Egy szedett-vedett vagy épp túl sterilen megkomponált ebédlőnél ugyanis gyakran előfordul, hogy azon kapjuk magunkat, nem is igazán használjuk, mert könnyebb megenni pár falatot a pultnál, mert körülményes a terítés vagy épp túl hidegek a fények. Ahhoz, hogy az ebédlő egy közösségi térhez méltó rangot nyerjen, mérlegelnünk kell, hányan leszünk benne, milyen szokásaink vannak, mekkora helyen és mely stílus kialakításában gondolkozunk.

Az ebédlő többnyire a konyhával osztozik, ritkán fordul elő, hogy külön elszeparált helyiség állna rendelkezésre az étkezésekhez és tálalás szempontjából is könnyebb, ha a háziasszony (háziúr) és családtagjai, vendégei egy légtérben lehetnek. A kisebb lakásoktól a nagy házakig elterjedt divatos amerikai konyhás elrendezésnél is lényeges, hogy az étkező ne csak helytakarékossági szempontok alapján legyen kialakítva. Ötletes megoldásokkal még a kisebb alapterületű otthonok is praktikusan berendezhetők. Pinterest

Az étkező központi eleme az asztal a hozzá illő székekkel, ehhez tartozik ideális esetben egy tálalószekrény, utóbbi hiányában érdemes az asztalt a konyhasziget vagy pult közelébe helyezni. Találjuk ki jó előre, mennyire esik kézre majd a szervírozás, illetve tudunk-e kényelmesen beszélgetni egymással a főzés, pakolás ideje alatt is. Szűkös helyeken figyeljünk rá, hogy az ebédlőnek ne konyha jellege legyen, sokkal inkább fordítva. Kis alapterülettel számolva egy faltól falig, padlótól a mennyezetig beépített konyha például kellemesen belesimul a térbe, így egy hangsúlyos étkezőgarnitúra megfelelően érvényesülhet. Pinterest

Az asztal lehet klasszikusan négyszögletes, elegánsan ovális, vagy praktikusan kerek, kis helyen falra szerelt, lehajtható szögletes vagy félkör alakú, nagyobb térben bővíthető, kihúzható „sokférőhelyes“. Pinterest

De vannak a természet formáit idéző asszimetrikus vagy hullámzó élű formák is, melyek kifejezetten organikus hatást keltenek. A kisebb-nagyobb körasztalok lágyságot kölcsönöznek a térnek, általuk az egyenrangú ülésrend komfortos légköre is biztosított. Amennyiben nem kényszerülünk a fal mellé tolni az asztalt, ügyeljünk arra, hogy a székek mögött legalább egy méteres közlekedőrész maradjon.

Méreteket illetően az étkezőtér ajánlott szélessége 70 cm, de ez még a legkisebb asztalon se legyen kevesebb 50 cm-nél. Kör alakú asztaloknál úgy számoljunk, hogy 90 cm átmerőnél négy, de legfeljebb hat embert tudunk leültetni, míg egy 150 cm átmérőjű étkezőasztal hat, de legfeljebb nyolc vendég kiszolgálására alkalmas. A tálalás miatt jó, ha minél nagyobb hely marad az asztal közepén, a terítékek méretét érdemes akár újságpapírokkal ellenőrizni. Pinterest

A székek kiválasztásánál nagyon lényeges az optimális magasság és a legalább 60 cm széles ülőfelület. Karfás székeknél igazi lakberendezési bakinak számít, ha a kis fotelek nem tolhatóak be az asztal alá, ha nem ragaszkodunk ehhez, válasszunk inkább karfa nélküli, vagy akár trendi forgószékeket, vagy ergonomikus, kissé hátrhajló támlás ülő alkalmatosságokat. Ha szűkebb a hely, kellemes alternatíva lehet az ülőpad, feltéve ha jól párnázott, kényelmes és tágas kialakítású. Mindegyik esetben legyen szempont, hogy az asztallábak ne akadályozzák az étkezések utáni nyújtozást, jó megoldás erre például egy stabil, oszlopos lábú asztal. Ha mégsem akarunk bajlódni a párosítással, válasszunk kész garnitúrát vagy elemes bútort, utóbbi különösen előnyös, ha az étkező a nappalival egy légtérben kap helyet.

Anyagválasztásnál ügyeljünk arra, hogy az asztallap összhangban legyen a tálaló vagy a nyitott polcok színével, a szekrények frontjával. Organikus natúr fa bútorokkal, mint a dió, a bükk, a fenyő vagy a tölgyfa egy csepp természetet csempészhetünk az otthonunkba, de nagy népszerűségnek örvendenek az üveg, a terméskő, a fém asztallapok is. Emellett a könnyebben karbantartható és tisztítható fahatású asztallapok is számtalan színben és stílusban megtalálhatóak a piacon. A székek kiválasztásánál is törekedjünk az egységes összképre, akkor is, ha különböző anyagokat választunk. Pinterest Izgalmas párosítás lehet például egy rönkfa asztal rattan kiegészítőkkel.

Az étkezőben mindig jól mutatnak az erőteljes színek, főleg a kézi megmunkálású garnitúrák mellett, az előzetes látványterveken bátran kísérleteztünk merészebb ötletekkel, legyen szó az asztal mögötti falfelületről, egy díszesebb tapétáról vagy akár a székek kárpit anyagáról. Az egymással jól kombinálható anyagok, a különféle színű és tapintású textilek gazdag választéka áll rendelkezésre, hogy lehetőségeinkhez mérten egy igényesen megkomponált összhatást teremtsünk.

Egy enteriőr luxusa a kifinomult részletekben rejlik, így miután kiválasztottuk az ízlésünknek megfelelő méretű, anyagú és színű bútorokat, találjuk ki, milyen időtálló dekorációs elemekkel dobhatjuk fel az étkezőnket. A terítők, párnák, függönyök anyagánál vegyük figyelembe, hogy könnyen tisztíthatóak legyenek. A szőnyeg mindig érjen jóval túl a székeken, hogy a mozgatást ne akadályozza. Ha üveg, márvány vagy fém asztalra esett a választásunk, helyezzünk el egy melegebb hatású polcot vagy fali képet az étkezőben. Jó tudni, hogy a világos, fényes felületek modern hatást keltenek, a tükröződések pedig növelik a mélységérzetet. Az asztali díszek aszimmetrikus elrendezése, a tárgyak és formák ismétlődése kellemes, megnyugtató hatást kelt. A fenti lámpáknál érdemes oldalt zárt és lefelé fényt adó búrákat és megvilágításokat használni. A különféle állítható színhőmérsékletű és intenzitású fényforrásoknak hála minden napszakban barátságos megvilágítást nyerhetünk. Adjunk játékosságot a térnek természetes anyagokkal, növényekkel, képekkel, vázákkal és kedves dekorációs tárgyakkal. A természetes anyagú terítők, futók és alátétek puhaságot és hívogató, otthonos érzést keltenek. www.roomcrush.com

A legkönnyebb talán modern stílusú konyhát választani, az egyszerű vonalvezetésű, világos vagy kontrasztos bútorok, letisztult színválasztások optikailag is tágítják a teret. A modern stílus elemei közel állnak a közkedvelt minimalista vagy az indusztriális stílusokhoz is, míg előbbinél a funkcionalitás, utóbbinál a fémes, acélos felületek keverednek a rusztikus hatással. A modern étkező tehát jól kombinálható más stílusokkal is, így egészen egyedi hatást érhetünk el. Pinterest

Egy rusztikus stílusú étkező nagyon harmonikus, természetes életteret kínál. Országoktól eltérően itt is különféle stílusjegyeket találunk. Az antik bútorok eleganciája vagy a nyers erőt sugárzó fa garnitúrák, vitrines tálalók, mintás kárpitozású székek és fotelek egyaránt a vidék hangulatát idézik. Hagyományos díszítő elemekkel, népi motívumokkal és organikus, meleg hatású szövetekkel nagyon kellemes összképet hozhatunk létre. Pinterest

Az ugyancsak vidéki, de élénkebb, dinamikusabb hangulatú, talán a leginkább meghittséget sugárzó berendezési ötletek a Földközi-tenger térségéből származnak. Pinterest

A mediterrán stílus minden évszakban nyarat varázsoló színvilága, kovácsoltvas és fa kompozíciói, falba süllyesztett dísztárgyai, színes kőfelületei az étkezőben is vidám és barátságos atmoszférával emelik a mindennapok fényét.

Dobd fel lakásod design bútorainkkal!

Minden darabunk gondosan, szeretettel készült, hogy örömet és eleganciát hozzon a mindennapjaidba.

SYRA

Bútoraink letisztult formavilágát, karakteres motívumok, életrevaló, meleg színek teszik részletgazdaggá. A Földközi-tengert körülölelő városok tájainak szépsége, nyugalma és örömteli együttléteinek hangulata ötvöződik fából és mediterrán stílusú csempéből készült bútoraink megjelenésében.

Kosztin Emese és Zsedényi Balázs

a SYRA márka alapítói

Termékeink

Bútoraink gondosan, szeretettel készültek, hogy örömet és harmóniát hozzanak a mindennapjaidba.

Kapcsolódó bejegyzések

Stílus, lakberendezés

A Mocha Mousse lett az év színe 2025-ben!

A Mocha Mousse lett az év színe 2025-ben – egy meleg, földes barnás árnyalat, amely a nyugalom, a stabilitás és ...

Elolvasom...
Stílus, lakberendezés

SYRA dizájn fogas

Szokták mondani, hogy első benyomást nem tehetünk kétszer. Éppen ezért, az sem mindegy, mit lát meg a szemünk először amikor ...

Elolvasom...
Stílus, lakberendezés

A skandináv stílus – vagy lehet másképp is?

A skandináv stílus térhódítása nem a véletlen műve, látványvilágában is kényelmet sugárzó berendezési tárgyaival, fiatalos üdeségével épp a harmónia utáni ...

Elolvasom...

Limitált darabok

Minden termékünk limitált darabszámban kapható, így otthonod garantáltan egyedi és megismételhetetlen lesz!

Hazai termék

Bútoraink kivitelező partnere a 30 éves tapasztalattal rendelkező, magyarországi székhelyű faipari cég, a Liviel Kft.

Fenntarthatóság

Kollekciónk minden darabja újrahasznosított fából, sok esetben 80-100 éves faanyagból készül.

Nézz szét bútoraink között!

Iratkozz fel hírlevelünkre, és 10% kedvezményt , valamint ingyenes szállítást biztosítunk az első vásárlásodhoz!